Milyen okai vannak a betonba való berakódásnak?

A betonba való berakódást számos körülmény okozza. Néhány horpadás és hajlás, amint azt néha nevezik, a természetes öregedésből származik, és néha visszaélés vagy visszaélés okozhatja. Bizonyos esetekben a betonban lévő hibás adalékokból származik, és vannak példák olyan betonra, amely a nem megfelelő behelyezési és befejezési technikák miatt idő előtt leromlott. A beton lebomlásának megfelelő diagnosztizálásához segít megismerni olyan részletek listáját, amelyeket időnként nehéz összeállítani. Fontos a kor, az éghajlat, a betonkeverék részletei, a lemez öntésének körülményei, valamint a karbantartási minták, például a hótisztítás, a téli sózás és a tömítőanyag felhordása.

Az Egyesült Államok azon részeinek éghajlata, ahol télen hó és jég van, különösen brutális lehet a betonon. A jég és a hó, amelyek a felszínen maradnak, a fagyosodás és az éjszakai nappali olvadás ciklusából pontokat okozhatnak. A napfényben a jég megolvadhat, a víz áthatol a beton felületén, és éjszaka ismét megfagy. A jég tágulása a beton felső felületén lassan felreped, és apró krátereket képez, amelyek tovább terjednek. A következő évszakokban ezek a zsebek tovább növekednek, amíg láthatóvá nem válnak, és végül elkezdenek széttörni a szerkezetet. A fagyasztás-olvadás ciklus, mint ismert, a betonban történő pikkelyeztetés leggyakoribb oka.

Olyan körülmények között, amikor a betont a helyi éghajlat szempontjából nem megfelelő keverék-kialakítással alkalmazták, korai pontozás és lebomlás fordulhat elő. Ha a lemez kora ismert, hogy viszonylag új, például kevesebb, mint öt év, akkor ez oka lehet. Az alacsony psi nyomású keverék gyorsabban romlik a kevésbé mérsékelt éghajlaton, mint egy magasabb szilárdságú éghajlat. A helyi építési szabályzatok általában meghatározzák a keverékek szilárdságát az éghajlati viszonyok függvényében. Az alacsonyabb szilárdságú beton kevésbé vízálló és kevésbé ellenálló a téli jég és hó hatásaival, amelyeket a cikk első részében részletezünk.

A beton a felületen bonthat, ha azt nem megfelelően helyezték el, készítették el vagy keményítették meg. Ha a táblát nem keményítették meg, akkor a beton felállításakor a felületből történő párologtatás révén túl sok víz szabadulhat fel, különösen, ha forró napon öntik. Ha a betonkészítő vizet ad a felülethez, hogy megkönnyítse a simítást, akkor a felület gyengül és hamarosan lebomlik. Az alsó fok befolyásolhatja a beton szilárdságát azáltal, hogy idő előtt vizet von be abból, ha azt a beton behelyezése előtt nem öntötte le vízzel. Ez a három hatás a legforróbb nyári napokra gyakorolja a legnagyobb hatást.

Ritka esetekben a betonlap korai lerakódása és lebomlása egy olyan adalékanyagnak tulajdonítható, amely nem alkalmas a betonban való felhasználásra. Ez a forgatókönyv általában gyorsan és különféle körülmények között megy végbe, és általában csak laboratóriumban határozható meg. A rossz aggregátum vagy kémiai reakciót hoz létre, amely lebontja a betont, vagy amelynek túlzott porozitása van, amely gyengén ellenáll a fagyasztás-olvadás ciklusnak. A beton anyagokat szabványosítják és tesztelik. Ha valami átcsúszik, sokszor észrevétlenül marad a kőbánya kis anyagából.

Valamennyi beton végül megbocsátja a tél és a használat forrásait. Vannak olyan megelőző módszerek, amelyek növelhetik élettartamát. A tél a leg brutálisabb stressz a betonon, és végső soron a betonban történő penetráció fő oka. A hó és a jég eltávolítása drasztikusan csökkentheti a bányászat kialakulását az évek során. A só és más jégolvadó vegyületek nyilvánvaló szükségességét jelenthetik a biztonság szempontjából, de a legjobb, ha a hó és a jég nagy részét fizikailag eltávolítják korlátozott mennyiségben. Ha rendszeresen beton tömítést alkalmaz a lemezre, csökken a felszívható víz mennyisége. Ez a védőhatás éveket adhat a betonlaphoz.